Multinacionális és kisvállalatok. Melyiknél dolgozzak?

Álláskeresésnél fontos tényezőnek számít, hogy milyen vállalatnál fogjuk megvetni lábunkat. A multinacionális vállalatoknak és a kisebb cégeknek is megvannak a maga előnyei és hátrányai. Most ezeket fogjuk megvizsgálni.

A multinacionális vállalatok előnyei közé tartozik a magasabb fizetés. Persze ez a meghirdetett pozíciótól is függ. A nagyvállalatoknál részlegekben dolgoznak az alkalmazottak. A részlegek között megtalálható a pénzügyi, az értékesítési, és a marketing részleg is. Azért lehet jó részlegekben dolgozni, mert így csak az adott részleg munkáiért vagyunk felelősek. A multiknál több lehetőség adódhat arra, hogy fentebb kerüljünk a ranglétrán.

Amennyiben úgy döntünk, hogy egy nagyvállalatnál folytatjuk, pályafutásunkat nem árt azzal is számolni, előfordulhat az is hogy csapatban kell együtt dolgozni a kollégákkal. A multik előnyei közé sorolható még, ha nem jönnénk ki munkatársainkkal, akkor akár átkerülhetünk egy másik részlegre is.

Mint mindennek, így a nagyvállalatoknak is vannak hátrányai: az első, amelyre számítani lehet az a túlóra. A rendes munkaidő 8 óra hossza, azonban bármikor előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor tovább kell maradni. Ez legfőképpen a nagy szállodákban fordulhat elő. Kicsivel könnyebb helyzetben vannak azok, akiknek még nincs családjuk. Akiknek már családról kell gondoskodni, és a gyermekekért időre kell menni óvodába, vagy iskolába azok nehéz helyzetbe kerülhetnek ilyenkor.

A másik hátrány, hogy kollégáinkat, és kolléganőinket nem tudjuk jobban megismerni, mert a légkör nem családias. Ezzel szemben a kisvállalatok egyik legnagyobb előnye, hogy a munkatársak között kialakulhatnak akár baráti kapcsolatok is, és kisebb a valószínűsége a túlórázásnak. A kiscégeknél nagyobb munkatapasztalatra lehet szert tenni, mert az elvégzendő feladatok köre összetett lehet, és ez által jobban bele lehet látni a munkafolyamatokba.

A hátrányok közé sorolható hogy a fizetés valamivel kevesebb, mint a multinacionális vállalatoknál, és az előrelépési lehetőségek is korlátozottak mivel kisvállalatról van szó. Mielőtt beadjuk álláspályázatunkat valamelyik céghez, előtte érdemes azt letisztázni magunkban, hogy multinál, vagy kisvállalatnál dolgoznánk szívesebben.

Ha mindezzel megvagyunk, és eldöntöttük akkor a következő lépésünk, hogy álláshirdetéseket találjunk. A munka állás Nyíregyházán oldalon megtalálhatjuk a számunkra legmegfelelőbb állást. Persze álláskeresésnél sem szabad magunkat belevetni a dolgokba hűbele-Balázs módjára! Amikor keressük a számunkra szimpatikus állást, ne felejtsük el, hogy az oldalon témák szerint is csoportosítva vannak az állások. Így ha tegyük föl, mérnők diplomát tartunk a kezünkben, akkor nyilvánvalóan a megfelelő állást a mérnők munkák szekcióban kell keresnünk. Ezzel pedig megkönnyítjük a saját dolgunkat is, hiszen nem kell fölöslegesen átgörgetni több száz állást, amely amúgy sem felelne meg a számunkra. Ezzel pedig sokkal hatékonyabbá tudjuk tenni a munkakeresésünket. Amely azért fontos, mert tudjuk, hogy az idő pénz!