Fűszeres finomság a kemencéből: a pizza

Egykoron a fáraóknak szánták születésnapi ajándék gyanánt, a középkorban pusztán a kenyérsütéskor kimaradt alapanyagot használták fel ilyen célra, majd idővel megszületett a napjainkban is jól ismert, paradicsomos alapon fűszerekkel, zöldségekkel, felvágottakkal, gombával készült, és sajttal gazdagon megszórt változat. Igen, ez nem más, mint a minden korosztály által szívesen fogyasztott pizza!

Már az ókorban is ismerték!

Már Pompei idejéből is ránk maradtak olyan leletek, melyek a pizza ókori változatának rendszeres készítéséről tanúskodnak. Vergilius és Cato írásaiban is találkozni a lepénykenyerek családjába tartozó finomsággal, amelyet egyszerűsége miatt szívesen fogyasztottak a római kultúrában. Nem csak Itáliában volt azonban elterjedt az akkoriban még fehér színű lepény, hanem például az ókori Egyiptomban is, ahol mézzel, gyógynövényekkel szolgálták fel a fáraóknak. Mivel a paradicsom sokáig ismeretlen volt Európában, így a pizza mai formájában sokáig nem létezett, ez azonban nem jelentette, hogy le kellett volna mondani a fűszeres finomságról. Amikor a 18. század végén Európában is elterjedtté vált a paradicsom, elkezdték ezzel ízesíteni a pizzákat, melyeket Nápoly környékén kifejezetten a szegények körében árultak az utcákon.

A pizza meghódította az egész világot

Az első pizzéria 1830-ban nyílt meg Nápolyban, és gyakorlatilag a mai napig várja vendégeit a generációkon át öröklődött étterem. Miután az olasz bevándorlók a 19. század folyamán Amerikába is magukkal vitték a népszerű étel receptjét, egyre többen kezdték el megismerni és szeretni azt. A tengerentúlon 1905-ben nyitotta meg kapuit az első pizzéria, s innentől már az étel modern történetéről beszélhetünk. Egyszerre volt jelen street food kajaként, de sorra nyíltak meg a jobbnál-jobb pizzériák az Egyesült Államokban és Európában is.

Hagyományos alapanyagok, különleges ízek

A pizza készítése, valamint az ahhoz felhasznált alapanyagok gyakorlatilag mindenhol megegyeznek, viszont ennek ellenére jelentős különbségek adódnak a minőség tekintetében. Míg az üzletek polcain többféle márka termékei sorakoznak, melyeket csak néhány percre a sütőbe kell tenni, addig a legjobb pizzériákban kimagasló minőségű, hamisítatlan olasz ízeket idéző finomságok kaphatóak. Bár hagyományosan búzalisztből, élesztőből és vízből áll össze a pizza tésztája, de a netpincer.hu szerint is érdemes megismerkedni az olyan korszerű változatokkal, melyek kifejezetten az egészséges életmód követői részére ajánlottak.

Diétás pizza a fogyni vágyóknak

A búzalisztről köztudott, hogy nem éppen a legegészségesebb, és sajnos sok esetben az elhízásért is felelőssé tehető annak túlzott fogyasztása. Ha valakinek nem fér bele ez a diétájába, attól még nem kell lemondania a pizza fogyasztásáról, csak a búzaliszt helyett a teljes kiőrlésű változatokat érdemes előnyben részesíteni. Hüvelyes lisztekkel, zabpehelyliszttel, vagy hasonló, lassú felszívódású szénhidrátokat tartalmazó típusokkal is fenséges finomság varázsolható az asztalra, így büntetlenül falatozhatnak még azok is, akik ügyelnek a kalóriákra.

Pizzaszószok a paradicsomon túl

Természetesen az ízek harmóniájához nélkülözhetetlen a megfelelő fűszerezés. A pizzamesterek tengeri vagy himalájai sót javasolnak a hagyományos változat helyett, és persze nem hiányozhat az oregánó sem a pizza tésztájából. A kívánt méret és állag elérése után kerülhet rá arra a szósz. Míg az ókorban mézet, majd később zsiradékot használtak erre a célra, addig a paradicsom elterjedésével szinte kivétel nélkül ez kapott helyet a pizzákon. Idővel megjelentek a tejfölös, sajtos, juhtúrós alapú pizzák is, melyekre a megfelelő feltétet kiválasztva akár egészen különleges ízvilág is elérhető.

Fantáziadús feltétek

Amiben viszont különböznek egymástól az egyes pizzák, az a minőségen túl a feltétek kombinálása. A sonka, a gomba, a bacon, a mozzarella vagy füstölt sajt, a pepperóni, a kolbász éppen úgy népszerűek, mint a kukorica, a hagyma, a borsó, a tojás, vagy a tonhal. A tenger gyümölcsei közül a polip, a kagyló és a ganrnéla kerülnek gyakran a pizzára, de nem ritka, hogy ananásszal, csirkével készül az ízletes finomság. Az extra igényekkel rendelkezők számára kapható már őszibarackos változat is, melyhez lekvárt, gyümölcsöt és fahéjas ízesítést szoktak használni a pizza szakácsok. Szintén elterjedt a félbehajtott, megtöltött tészta, a calzone is, de a juhtúróval, chillis babbal, bolognai szósszal, vagy kizárólag zöldségekkel gazdagon megrakott típusok iránt is nagy kereslet mutatkozik.

A séfek egyetértenek abban, hogy az igazán jó pizza készítése során a fantáziának is jelentős szerep jut. Igaz ez egyébként mindenre, ami a sütéssel-főzéssel kapcsolatos, de különösen a pizza feltétek kiválasztására. Vannak olyan alapanyagok, melyek nem passzolnak egymással, míg mások páratlan íz harmóniát teremtenek. A legjobb dolgok általában akkor születnek meg a konyhában, ha merünk kicsit elszakadni a megszokott ízektől, és kipróbálunk valami újat. Így látott napvilágot a sonkával és ananásszal készült Hawaii pizza, vagy éppen a mediterrán konyha által gyakran használt tenger gyümölcseit felhasználó pizza típus.

Vegetáriánusok és fogyókúrázók kedvencei

Természetesen nem törvényszerű, hogy hús is helyet kapjon a feltétek között, így a vegetáriánusok is megtalálják számításukat a kínálatban. A fogyókúrázóknak sem kell lemondaniuk a pizza fogyasztásáról, ugyanis ma már teljes kiőrlésű, szénhidrátcsökkentett lisztből készült változatok is készülnek. Persze ahhoz, hogy az elmajszolt szeletek valóban ne jelentsenek plusz kilókat, fontos, hogy a feltétet is ennek megfelelően válasszuk meg. A zöldségek, vagy a csirkemell hús biztosan nem kötnek majd ki a csípőn zsírfelesleg formájában, viszont a zsíros, füstölt sajtokkal, a kolbásszal, a tükörtojással és a tarjával érdemes óvatosabbnak lenni.

Akik pedig nem érik be a hagyományosan elterjedt pizzákkal, akár méregdrága, luxusszínvonalat képviselő ínyenc falatok mellett is dönthetnek. Erre ma már minden lehetőség adott, hiszen New York-ban például, átszámítva, kereken 265 ezer forintos luxuspizzát is ehetünk, amely homár szeletekkel és egyéb luxus alapanyagokkal van feltétként megrakva. Ez azonban még mind semmi, ugyanis létezik már közel 4000 dollárt kóstáló, aranypor felhasználásával készült pizza is, melynek elkészítésére James Bond luxusimádata ihlette az olasz származású séfet.