A digitalizáció előnyei, és veszélyei

Napjainkban a digitalizáció korát éljük. A laptopok, a táblagépek, és az okos telefonok behálózzák mindennapjainkat. Mint mindennek, így a digitalizációnak is vannak előnyei, és hátrányai. Az előnyök közé tartozik az, hogy szinte mindent el tudunk intézni interneten bárhol, és bármikor. Amennyiben repülőn utazunk, akár akkor is tudunk barátainkkal chat-elni. Ehhez nem kell mást tennünk, mint repülő üzemmódba tenni telefonunkat. Ha már szóba jött az utazás, előfordulhat olyan szituáció is, amikor a menetrend megváltozik, de mi nem értesültünk időben az esetleges változásokról. Ilyen esetben pillanatokon belül utánanézhetünk, hogy mikor indul járatunk, és ez nem csak a repülőjáratokra, hanem a buszokra, és a vonatokra is érvényes lehet. Utazásunk alatt valamivel el kell foglalnunk magunkat, pláne akkor, ha az utazás egy, vagy akár több napot is igény bevehet. Okos eszközeink ilyenkor is jó szolgálatot tehetnek számunkra, mert többek között tudunk rajtuk filmet nézni, ha szeretnénk egy kicsit relaxálni akkor hallgathatunk zenét is, vagy ha szórakoztatásra vágyunk, akkor játszhatunk különféle játékokkal is.

Napról napra történnek események a nagyvilágban. Érdemes tájékozottnak maradni még akkor is, ha utazunk. Ha rendelkezünk mobilinternettel, akkor tulajdonképpen nem maradhatunk le semmiről. Mindezek mellett a digitalizációnak hátrányai is vannak.

A hátrányok leginkább a fiatal korosztályt érintik. Bizonyára láthattunk már az utcán kisgyerekeket okos telefonnal a kezükben. A legnagyobb hátrány közé sorolható, hogy az eszközök használata kisgyermekeknél akár függőséget is okozhat, amely a későbbiek folyamán rányomhatja bélyegét életminőségükre. Mikre kell itt gondolni? Baráti kapcsolataik nem, vagy csak alig lesznek, tanulmányi eredményük a jövőben romolhat, hiszen minden idejüket a számítógép, vagy telefon előtt szeretnék tölteni. A sportolás, amely egy gyermek számára elengedhetetlen, teljesen háttérbe szorulhat, nem is beszélve arról, hogy mindennek meglesz az eredménye a jövőben. Az internet világa egyfajta lehetőség, de ugyanúgy veszélyt is tartalmaz. Lehetőség egy könnyebb életre, és az információk azonnali megszerzésére, ha kíváncsiak vagyunk valamire. A kikapcsolódáshoz is nagyban hozzájárul, azonban figyelni kell arra, hogy mértékkel tegyük mindezt, és jó, ha gyermekeinknek is elmagyarázzuk a számítógépezés, vagy a telefonozás előnyeit, és hátrányait.

Ahogyan a számítógépek, és a mobiltelefonok továbbfejlődtek, úgy az órákat is továbbfejlesztették, hiszen ma már találkozhatunk okos órával is. Egy órának alapvetően az a funkciója, hogy leolvassuk róla az időt. Mára már nem csak ez, hanem egyben öltözékünk kiegészítője is, amellyel egyfajta stílust is képviselhetünk. Egy óra webshop is számos előnnyel rendelkezik, most csak egyet megemlítve, hogy akár otthonunk kényelméből nézhetjük meg a termékkínálatot. Az órák között is rengeteg típust különböztethetünk meg. A led óra mindenképpen a digitalizáció világát képviseli. Viselője a modern kor emberét testesítheti meg. A honlapon meg lehet tekinteni egy érintő képernyős férfi led karórát, amely több színben is elérhető. A legnagyobb előnye, hogy sötétben is jól alkalmazható, mert akár piros digitális kijelzésével könnyen meg lehet nézni, hogy mennyi az idő. Az óra kerek, fém óraházzal, és szilikon szíjjal rendelkezik. További lehetőség megtekinthető a weboldalon, és nem csak led órák után lehet informálódni, hanem számos más óratípus után is, hiszen az órák különböző kategóriákban találhatóak.